György Viktória Klára - Kincsem ...

György Viktória Klára

Kincsem …

A csend fövenyén,
nesztelen léptekkel suhan a lelkem,
társtalan énem halkan zokog,
az éj sötét fátylán, mint apró picinyke
szilánk , az én csillagom ott ragyog.
Meghitt e pillanat,
sóhajom, mint egy távoli égi dallam,
könnypatakom sebes sodrásában feléd száll,
virágzik a boldogság ezernyi fűszála,
s örök lángú parázs olvaszt ölelő karjaidba.
Lehunyt pilláim mögött ,
megbújik a vágy,
csukd be a szemed,
áldott fénykoszorú
a mindenség fonalán hozzám vezet.
Csókom a végtelenbe visz,
tekintetedre szemem tükre a válasz,
megszédít e bűvös varázs,
mikor édes méze csurran ajkad ízének,
álmaim szórom eléd,
s életem tiszta forrása érinti
szíved tengerét.
Az öröklétben összefonódva
hallhatatlanul suhanunk,
a tér és idő itt végtelen,
világom rejtekébe
arctalan lopózik a szenvedély,
lelkem remegő füstje a semmibe száll,
s az éjszaka csillagfényes köpenyén ,
szívem féltett kincsére rá talál.