Lyza - A szív vágya szárnyal

Lyza

A szív vágya szárnyal

Kedvesem néma, akár téli éj,
találkozni vele, vesztett remény.
Mikor az erdő hajnalban ébred,
csöndesen sóhajt a tölgyfakéreg.

Benne a szú alig - alig perceg,
vadkan lépte alatt homok serceg.
Úgy önti közönyét a világra,
nem rezdül meg az ember szavára.

A reménnyel telt lelkem hű társam,
kísér engem, lassú kedves árnyam.
Sápad már a Napban a gyertyaláng.
Győzz! - súgja kedvesen, - csak meg ne bánd!-

Hogy a merészségét megtörjem én,
és ne legyen ő annyira kemény,
ajkát, hol a szíve vágya szárnyal,
enyhítem egy apró harapással.

Ettől lélegzete egyre gyorsul,
szeme máris szerelemért koldul.
Gyönyör, most bujtogasd fel, rohamra,
teste lángol, közönyből kijutva.