Szijártó Péter
Boldog-súgó fájdalom
Én szeretem hogy az
vagyok neked
felintő láng-jel,
tétova ismeret
hol csapdába száll
mind a sóhajod
gyűjtőárnyék...
szeretem hogy az vagyok
minden apró szóval
kebledre égetek
csodálatos, hosszú,
mélyreszánt jeleket
s hogy lány vagy,
titok és félelem
s hogy sejtem
reszketésed, azt is szeretem...
Micsoda nagy örvény,
micsoda szavak
mennyi varázsló vers,
megkavart tapasztalat
és hát ez vagy,
karjaimba bújt éji kisbaba
mikor reszket a padló
reszket az ég maga
hálóban delfin, villanó
akarat
ahogy véded, mégis
eldobod magadat
ahogy lennél is,
halnál is, egyazon helyen
ahogy nemet szólsz,
és jössz... azt is szeretem!
Halkká válsz, fénnyé,
sejlő messzi part
feletted csillag
leszek, megsuhanó kard
ne higgyél bennem,
megvakult ismeret...
én csak szeretem,
hogy így vagyok veled
szeretem még, hogy
szökni fogsz, s rabod
ilyen erősen,
hangtalan, mégis én vagyok
ha érkezem hozzád, ha
nem látsz, ha megyek
sosem múló,
boldog-súgó fájdalom leszek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése