Sárhelyi Erika
Március
Ébredések
Alig-rügyeit magára
zárta a kikelet
- fenyegető kis öklök százezer ághegyen -,
toporzékol odabent a várás, a "nem lehet",
szirmaira hullik a rózsa vérű türelem.
S mikor e megtorpant tavaszban kinyílik a Nap,
elmosolyodnak az ázott ballonkabátok.
Tél gyötörte arcokba a fény jókedvet harap,
s e fényben lassan én is magamra találok.
- fenyegető kis öklök százezer ághegyen -,
toporzékol odabent a várás, a "nem lehet",
szirmaira hullik a rózsa vérű türelem.
S mikor e megtorpant tavaszban kinyílik a Nap,
elmosolyodnak az ázott ballonkabátok.
Tél gyötörte arcokba a fény jókedvet harap,
s e fényben lassan én is magamra találok.
*
Nárciszok
Ha nevetsz,
olyankor bennem kitavaszodik.
Hisz’ úgy szeretem ezt a szarkalábat itt,
és ezt a szétfutó ráncot is,
közvetlenül az orrnyerged felett…
Ha nevetsz,
felőlem tél vagy akár ősz lehet,
szárba szökken földre simult,
láng-palánta kedvem.
Igen, a nevetésedet szeretem.
Attól mindig
kinyílnak bennem
a nárciszok.
olyankor bennem kitavaszodik.
Hisz’ úgy szeretem ezt a szarkalábat itt,
és ezt a szétfutó ráncot is,
közvetlenül az orrnyerged felett…
Ha nevetsz,
felőlem tél vagy akár ősz lehet,
szárba szökken földre simult,
láng-palánta kedvem.
Igen, a nevetésedet szeretem.
Attól mindig
kinyílnak bennem
a nárciszok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése