Szilágyi Domokos - Március; - Tavaszodik

Szilágyi Domokos

Március

A kóró aggkor messze még,
most március még a vidék,

zöldellget - bár kamaszfiús
gyávasággal csak - március,

hol kissé durván, kissé nyersen -
mintha a sok tavaszi versben

olvasta volna -; mert a költők
a sokezernyi évszak-öltőt

addig kínozták, hogy nem is
volna csoda, ha elhiszik:

hogy óh, helyettesíthetik
a természetet! Jaj nekik.

A kóró aggkor messze még,
most március még a vidék,

és most örülni illenék.

*

Tavaszodik

1
Zöld fenyves közepében
fújja a szél a havat,
szánkó porzik a hóban,
csillagos égre kacag,
surrog a fák puha lombja,
széncinegék raja száll
nézni a messzi vidéken:
a tavasz jön-e már, jön-e már?

2

Hosszú éjjel, téli éjjel
medve alszik medvénével,
ám ha kívül tavasz locsog,
elősirülnek a bocsok;
szembogaruk közepén
vígan bokázik a fény,
a nap rájuk kancsalít,
villogatja mancsait,
s délután már oly merészek:
meglopják a darázsfészket.
3
Illan a, tűnik a hó,
alvad a, reccsen a jég,
itt is, amott is a friss
fű ki-kidugja fejét,
bomlik a, pattan a rügy,
égre sivít föl a fütty,
fák közt surran a szél,
s a mély-kék ég üvegén
fecskecsapat csivitél.