Baráth Sándor
Esteledik
Alkony húzza selyem
leplét tájon,
Lassan ereszkedik az est nem fáj.
Ahogy betakar a sötét muszáj,
Váljék hát valóra minden álom.
Most a holdvilágnál nincs túl sötét,
A nem túl távolban árnyak úsznak.
Rikácsolva fenn vadlibák húznak,
Délebbre, kerülve hajnal ködét.
Leplével engem is takar alkony,
Közeleg a nem túl távoli est.
De még addig van dolgom e parton,
Bajom megitat néha egy felest.
Kitárt kezemet az égnek tartom,
Uram, mondd! Miért épül le a test.
Lassan ereszkedik az est nem fáj.
Ahogy betakar a sötét muszáj,
Váljék hát valóra minden álom.
Most a holdvilágnál nincs túl sötét,
A nem túl távolban árnyak úsznak.
Rikácsolva fenn vadlibák húznak,
Délebbre, kerülve hajnal ködét.
Leplével engem is takar alkony,
Közeleg a nem túl távoli est.
De még addig van dolgom e parton,
Bajom megitat néha egy felest.
Kitárt kezemet az égnek tartom,
Uram, mondd! Miért épül le a test.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése