Hollósy Tóth Klára - Az ébredő élet; - Nyár volt; - Aranyhajú nyár

Hollósy Tóth Klára

Nyár volt

visszaemlékezés

Tikkasztó nyár volt, július huszonhárom,

aranyfényt szikrázott ezernyi sugár,

incselkedő volt, ígéretes a távol,

túlfűtött, fülledt e nyári délután.

Körém kanyarult játszva, sugdosott a szél,

őstitkokat zenélt fülembe lágyan,

valamit mondani akart, tán azt, hogy félt,

jövőmről mesélt, elidőzve nálam.

Ő tán már sejtette jövőm, ölelgetett,

a fény fölém glóriát aranyozott,

vigasztalva,fejem fölé keveredett,

mindkettő a másikon csodálkozott.

A szél búcsúzóul belém kapaszkodott,

űzte a fényt, riadtan elrobogott…

*

Aranyhajú nyár

Nyár volt. Lobogó nyár, aranysárga.
A szellő vigyázva, babrálva járt.
Zsoltárrá szőtte a nap sugarát
a lenge tánc, lengő látomása.

Szőtte a lét varázslatos selymét,
rekkent a hőség, tikkadt égetőn.
A sugár kalászt érlelt a mezőn,
szerelem vibrált, az örök szentség.

Pazar napfényben remegett a nyár,
falombok, a repeső szeretők
ölelkeztek, tikkadtan, remegőn,
emlékképük még ma is visszajár.

Izzott a nap forrón és káprázón,
vígan nevetett sok apró öröm,
mára emlék mindez, s el sem köszönt,
időbe halt könyörtelen, fájón.