2017. június 25., vasárnap

Szomorúfűz - A horizont arany szeme ...



Szomorúfűz
A horizont arany szeme …

A horizont ragyogó szeme a Nap, az éjszakai szem a hold, bár ő is a Naptól kapja fényét.
A felgyúló csillagok  millió szeplők az égbolt óceánján.
A szem aranyban ragyog, orcáját aranysugarak fényesítik. Időnként tüllfátyolként takarják a kúszó fellegek, csíkozva színárnyalatokban az égboltot. A végtelen kincsei, ékszerei. Néha féktelen, vad viharok szónokai, a természet hírnökei.
Mikor a hajnalokban a kelő Nap bearanyozza a horizontot, tündéri fény csillogtatja a mennybolt orcáját, igazgyöngyszemekként a folyókat, a természetet.
Lelkünk száll a végtelenben és egyesül az örök szeretet tengerén.
Az én lelkem mindig Nálad jár. Mélyen, puha fészek van szívemben és örök lakója Te vagy. Szívem körül, lelkem mélyéig hatolva mesél a táj, az emlék csöndes magányomban érthetetlen érzés, és mindez érthetetlen világ számomra.
Bárhol járok, bármit nézek, mélyen bennem suttog a csönd, mely sokszor feszíti szívemet.
Az érzés ringat és sodor, a végtelen mélységbe látok lázas zavartsággal.
Vándorlok az emlékeim útján, a pillanatokra gondolva, reménykedve a jövendőben, mindez nekem Teérted, mindez Temiattad.
Hajnalcsillagomként tündökölsz az érzelmek lélektengeréből.
Kóborlásaim véget érvén, utam hazatalált Hozzád.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése