Szuhanics Albert - Látod, utánad az ég könnyezik ...

Szuhanics Albert

Látod, utánad az ég könnyezik...

Ott, hol enyészet ura a helynek,
régi emlékek életre kelnek.
Sóhajok szállnak, mécsesek gyúlnak,
könnyek csillognak, hantokra hullnak.

Ott, hol e napon oly sokan járunk,
mohás köveken botlik a lábunk,
hűvös az ősz most, vastag az avar,
lehull a levél, viszonylag hamar...

Lehet a sorsunk kudarc vagy siker,
miképp a lombok, úgy hullunk mi el,
egyenként, sorban ...könyvbe van írva,
kivétel nélkül szállunk a sírba...

Amíg csak lehet, örülj, hogy élhetsz,
harmatos reggel új napra ébredsz,
míg reményt táplálsz, jövőd van neked,
szeretteid mind itt vannak veled!

Idővel majd csak a holtak napján
hantjuk bámulod, s az orcád halvány,
gyertyafény lobog, emlékben mosoly,
de könnyed hullik, s az arcod komoly.

Virágot hozunk, szépítjük a sírt,
a fájó szívre ez hozhat ma írt.
A sok szép emlék gyógyít oly sebet,
ami a fájó lelkünkön esett...

Lenéznek miránk, kik velünk éltek,
ma fényesebbek a csillagképek.
Mégis úgy érzed, hogy eső esik,
látod, utánad az ég könnyezik...