Gligorics Teréz
Visszhangok
Az esti napfény mély
csendjében,
szunnyadó emlék
könnycseppében
a szíved többé már
nem dobog,
hol vagytok ma,
fényes csillagok?
(Ó, szíved többé már
nem dobog!)
Hajnali bíbor fenn az
égen,
ringató tenger mély tükrében
megfakult arcnak bús
a kedve,
nincs még a hangod
elfeledve.
(Nézem a tengert
elmerengve...)
Hol van a napfény? Ha
meghalok,
kísérnek-e majd madárdalok,
örömmel, zengve, mint
a lelkem?
Nem felejtem el, nem
felejtem!
(Hullik a szirmod,
nefelejcsem...)
Nyíljatok rózsák, édes illat
az ami altat, mi
elringat,
viharban, télben te
vagy álmom,
sírodon túl is
boldogságom.
(Síromon túl a
boldogságom...)
Az ősz csendjében
fogj majd lantot,
hadd halljam azt az
édes hangot,
otthon a szív, hol
veled járhat,
dalolj hát nekem két
szép szárnyat.
(Nem érhet utol már a
bánat...)
S majd ha a tavasz
újra éled,
ó, édes öröm, ott
majd véled
az esti napfény örök
csendjén,
egymásra lelünk, s
úgy lesz rendjén...
(Megkopott fejfád
örök csendjén.)
https://m.youtube.com/watch?v=B-n5ZishH2Q
VálaszTörlés