Mészöly Gábor - Első hó

Mészöly Gábor

Első hó

Komor kémények torkának korongja
- Mint szürke lélek- ontja magából a ködöt,
És az öreg város, skizofrén- magányos emberekkel,
Derengő nappal, sáros terekkel
Végtelen szitáló esőt köhög.
Nem esik, csak szemetel, novemberi nyálka
Tapad a fákra, és a parki szeméttel játszik a szél.
Melegfront érkezik, mondta este Márta,
De a postás csak fázósan int, és nem beszél.

Melegfront? Hisz hidegebb lett sokkal!
Emelem égre a szemem,
Ebédre biztos valami meleget eszem.
Egy pillanat! Ott a felhők közül kinéz a nap!

És meglátom az első hópihét
-Fiam szánkóját még elő sem vettem-
Jópár rettenthetetlen hópamacs karcolja az esőt.
Kavargó hó a tetők fölött
Letettem flexem, és figyelem a készülő időt.

Új hó tapad tetőkre, fákra, szerszámra,
Mára összepakolok -Lantom tenném le-
Ha tudnék dalolni, vagy
Lanttal lehetne vasat csiszolni,
De most a szánkóra gondolok.

Ebédre úgyis haza megyek,
Hadd csússzanak a gyerekek, előszedem.
Szakad rendületlenül, és kertünkben fiam
Hóembert épít nekem.
Semmibe nem kerül, segítek neki.

Itt van ám a földön, itt az egész
Hóember, csak apránként jött az égből,
Így könnyebb neki! Kacag a csibész.
Az ember észre sem veszi, és kész. A mese.

Közben elkészül a teste, hasa,
Nagy busa feje. Nincs még neki neje, és most
Arra vár, tán esik még a kertbe annyi,
Hogy össze lehessen őket adni!… De eláll a hó.

Így is jó, majd gondolkozik tavaszig,
Milyen legyen a hórakéta,
Mi elrepíti a holdra, a meleg elől…
De a tottyadt hókupac feje leroggyan,
És a latyakba dől.

Fiam nézi, kirázza szeméből a vizet,
Építünk még szebbet, tizet -vigasztalom-
Ebéd az asztalon! Ne hordjátok be a sarat!
Fiam már kacag: Csináltunk apával hómacit!
Most épp tanul úszni egy picit. Kacag, kacag.