2015. október 20., kedd

Millei Lajos - Az elmúlás kezdete



Millei Lajos

Az elmúlás kezdete

Szemem tiszta tükrén a homályos foltok,
fülemben a csend, mit már alig hallok,
arcom fáradt ránca, mely mélyülni látszik,
ritmust verő szívem, ha fáradtan játszik,
mind- mind egy intő jel: öregszik a készlet.
Lehull a falevél, elmúlik az élet.

Már csak múló emlék karom erős vágya,
elviselt ellenség hajszálam hiánya,
kezem közül kifolyt az élet ereje,
ostromolja már rég az elmúlás szele,
és hiába küzdök: legyőz a természet.
Lehull a falevél, elmúlik az élet.

Reszkető lábam már nem járja a táncot,
nem bírja vállam sem a nehéz világot,
ifjonti hévem már megpihen csendesen,
borzongva elmereng a tűnő életen,
néha már elhiszi: rám köszön a végzet.
Lehull a falevél, elmúlik az élet.

Búcsút intő napom lebukó sugara
még ád némi fényt, éltet még mosolya,
a tél még messze van, lelkem csak zúzmarás,
nem kezdődik még az utolsó felvonás,
s lesz még ráadás is, ha erősen kéred.
De a levél lehull, s elmúlik az élet.

1 megjegyzés: