Szeitz János
Álom és valóság
Amikor az álom elválaszt
a világtól
Alszol, a múltadtól
védtelenül
Magad a hitvesi
ágyon, vagy kertedben
Dúslombú fák
hűvösében, a múlt évek
Ábrándból, gondból
alkotta világ kétes
Reményeit, mikor
felejteni véled,
Mikor már nem az
érdek, a kedv s szeszély
Viszálya formálja át
a gondolatot:
Alszol, és kitárul a
lélek mélysége
Képpé formálja, mi
lényeged, a valót.
Ébren ítéleteid nem
vonnak köré
Korlátokat, a lélek
rendje szigorú,
Csak öntörvényét
ismeri, azt tárja fel
Segítőn, ami
tetteidben meghatározó.
Átlépi a magadnak ésszel
alkotott
Szabályaid,
képtelennek tűnő kuszán
Lebegő, fenséges is,
és rémülettel
Riasztó máskor vagy
egyazon forgatag
Meghökkentő
bűvöletében: a valód,
Te vagy, léted halála
az ébredés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése