Pénzár Miklós Csaba
Nyomomban.
Nyomomban jár, az óvatos szerencse,
Csak kísér, de soha utol nem ér!
Csak kísér, de soha utol nem ér!
Miért vár, nem futok
el előle
Nagyon szeretném, ha egyszer utol érne!
Nem engedném el, a barátom lehetne,
A jószerencse, mindent jóvá tehetne !
A betegség elfutna, elmenekülne,
Nem lennék többé szomorú és gyenge!
Igaz, ez nagyon is furcsa lenne,
Mert részem, eddig, nem volt soha benne!
Hogy önfeledten nevessek,
Terhére soha, senkinek ne lehessek !
Ne rontsam el mások kedvét,
Én hozzam nekik a szerencsét!
Nagyon-nagyon boldog lennék,
Nem tudom igazán, még mit is tennék,
Örömöt, szeretetet adnék, sugároznék!
Mindenkit nagyon boldoggá tennék!
De, azt hiszem, ez csak egy szép mese,
Engem soha nem ér el, a forgandó szerencse!
Nagyon szeretném, ha egyszer utol érne!
Nem engedném el, a barátom lehetne,
A jószerencse, mindent jóvá tehetne !
A betegség elfutna, elmenekülne,
Nem lennék többé szomorú és gyenge!
Igaz, ez nagyon is furcsa lenne,
Mert részem, eddig, nem volt soha benne!
Hogy önfeledten nevessek,
Terhére soha, senkinek ne lehessek !
Ne rontsam el mások kedvét,
Én hozzam nekik a szerencsét!
Nagyon-nagyon boldog lennék,
Nem tudom igazán, még mit is tennék,
Örömöt, szeretetet adnék, sugároznék!
Mindenkit nagyon boldoggá tennék!
De, azt hiszem, ez csak egy szép mese,
Engem soha nem ér el, a forgandó szerencse!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése