Kassák Lajos
Este
A csöndben és a
megalvadt kékségben
valaki
harmonikáztatja a mellét,
skáláz
s az ég ekhósan
rákoporsózza magát a horizontra.
Ti-ta-rallá-ra-lallá-la-la-la-lá…
Mindinkább
pianisszimo
és egyre nagyobb
pihenőkkel a harmóniában.
Testvér! (a látás
alaktalanul fölette a tájat)
Valami terebélyes
gonosz belelustult a fülem kagylójába.
Testvér?! Nó?!!
Testvér!!!
Híg,
kitapogathatatlan falakat támogat föl a sötét
s a nagy este
gyökértelenül hintál az űrben.
Döglött ólomcsövek az
ereim. Mind! Csak az idegeim mozdulnak,
mint érzékeny
csigaszarvak belekóstolnak a forró levegőbe
és sírnak és
lemenekülnek az elmozdult csigolyákig,
ahová fölfáj a föld
szagtalan keménysége,
s hogy hiába
nyújtózom szét a határtalanba:
eszem puháján
tüskésen és magányosan Istennek könyökölt a csönd.
Jaj! ki küldené el
most hozzám maskurásan a kedvét?
Kint ülök a dombok
porhanyós lábánál
s az elrévedt idő
dagadt, fekete csápjaival
kanalazza föl belőlem
az éjjelt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése