Turza Sándor - Kereslek téged

Turza Sándor

Kereslek téged 

Minden gondolat anyám szókincséből fakad.  
Van boldogság, nyűgös pillanat,  
vágyházak faláról földre hullt vakolat.  
Papírt kaparó meddő tollak,  
felhők szélére ült szétoszló szavak.  
Lélektelenné lett fájdalmak,
énünk tagadása utódunkban megmarad.  
Semmit hajszolunk, gondolat vérét ontjuk érte,  
egész mégsem lesz belőle.  
Panasz, gyönyör, vád, magaszt  
embernek ma semmit nem mondanak.  
Eldobta tükrét, dühében tapossa csillogó szilánkjait,
 mindent megtesz azért, hogy ne kelljen látnia élete árnyait.  
Gőg szól a szegényből, fáradtság sóhajt a serényből,
mintha az élet nem szólna másról: szerelemről, pénzről.  
Mintha elfáradt volna ez a század,  
helyet adott volna magában emésztő ráknak.  
Mintha a semmi erdejében járna,  
maga árnyékára ijedten rákiáltva.  
Kereslek téged, mutasd végre régi éned!  
Nem kardod akarom látni,  
látni akarom régi büszkeséged.  
Nem akarom látni duzzogásodat,
látni akarom, hogy szereteted családodat.  
Nem akarom látni szemedben a könnyet,
akarom látni, hogy jó és rossz ott él benned.  
Nem akarom látni, hogy tönkre mész,  
akarom látni, hogy felülkerekedik a józan ész.  
Nem akarom látni, hogy meddőn hullanak semmibe sorok.  
Kereslek, akarom látni, hogy olvasod,  
akarom látni, hogy magadért némelyiket megfogadod.  
Akarom, hogy a semmit eldobja kezed,  
a fejed írjon végre élhető történetet.