Ódor György
Titok
Az éjszaka helyén most
üres világosság,
fényesen ragyog.
Csak úgy zúdulnak rám
az utolsó hajnalok.
Mint a jégcsap, lassú szenvedéssel
fogynak az évek,
ahogy az ember a napfényt
sem tartja már szerencsének.
Elcsöppen tőle a februári hajnal.
Lecsurgok a párás ablakon,
és folytatódom saját magamban.
üres világosság,
fényesen ragyog.
Csak úgy zúdulnak rám
az utolsó hajnalok.
Mint a jégcsap, lassú szenvedéssel
fogynak az évek,
ahogy az ember a napfényt
sem tartja már szerencsének.
Elcsöppen tőle a februári hajnal.
Lecsurgok a párás ablakon,
és folytatódom saját magamban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése