dr. Szeicz János - Pantha rei

dr. Szeicz János

Pantha rhei

Az élet ekéjével szántott a sorsom
mély redőket a homlokomra,
s a szorgalmas idővel suhanó végzet
ereimre meszet hord lopva.

A világra szürke homály borul lassan,
a csend is megszűnt már örökre,
vagy csupán a régi „sasszemem” lett gyenge,
s a zaj pulzusom rappelése?

Már szomorédes eclogák az álmaim,
fáradt elmém álmokra simul,
a szétszórt könyveim között mordul a rend,
s a gondolat figyelmet koldul.

Úgy érzem, talán a fényév is rövidül,
s a gyógyíthatatlan tegnapok
át sodródnak reménytelenül a mába.
A kozmikus énem fintorog,

elvágyik ebből az elaljasult létből,
ahol az önzés lett a morál,
ahol ember embernek farkasa lehet,
ahol sovány ételért sor áll.

Már torzóvá lett a kultúra, amelynek
olyan soká követe voltam.
Szabadíts meg ettől a gonosztól engem,
és fogadj magadhoz jó Uram!