Fazekas Imre Pál - A vágy csak veled ismer önmagára

Fazekas Imre Pál

A vágy csak veled ismer önmagára

verőfényes napok ég-kapujából
szeszélyes erőt küldő szép dalodban
jöttömváró ártatlan dallamából
zengő végzet lett boldog bolydulása
a háborgó szív őrült csábvarázsa

megláttalak s az arcom bújt el benned
epedő balzsamos viszonzó ajkad
természet legszebb szépsége szerelmed
zúgó tűzvész lobogó patak csókja
elbűvölő képmás napjaid arca

összetartó csúcsra egyszer jut ember
valóságálmunkat szemünk ragyogja
téged én – engem a szárnyad emelt fel
létünket halhatatlanná avatva

rabságom édes kínzója napfénye
Ámor titkának merész méze-kéje
csengő vérünk gyönyörű szenvedélye
rejtőző némaság szívgyötrő sóhaj
édes szerelmem veled él az óhaj

illatos gyöngéd szellő csókolgatja
szűz melled hószinü isteni combod
szent természetrejteked pátyolgatva
szép vénuszi aranyfényedet ontod
tündérszép mezőkön pengetve lantod

oltárkincsem – nekem világ csodája
viráglelkű Angyal az ég vetül rád
a vágy csak veled ismer önmagára
méltó tükröd a csillagos mennyország