Bella István
Emberpár
A növényekben éhség
üzekszik,
a sajgó eleven
ámulattól
húsuk megduzzad,
növekszik.
Mellek zúdulnak
ágaikból.
Az állatban világ
szomjazik.
Gondolatra vágynak a
barmok,
nap zuhog szájukból,
csontjaik
megkondulnak, párzó
harangok.
Hát benned micsoda
harag,
milyen szédület érce
kondul?
Milyen világok
konganak
állati s növényi
korunkból?
Önmagunkból, mikor
növény,
s állat voltunk,
pusztán csak egy,
s csupán a hús-alatti
fény
derengett szép
szívünk helyett?
Szerelem! Embertelen
éhség
arcai világítanak
vonásaimból,
eligéznék
fájdalmadat, s
hatalmadat.
Szeress, ahogy ember
meri!
Törjön, roppanjon be
az arcunk!
Emberpár vagyunk,
emberi
boldogság, ez minden
hatalmunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése