Kassák Lajos
Fényfoltok
Kint ülök a napon és
nézem az őszi kertet.
Amíg a városban
éltem, sötét falak között
szolga voltam és
véresen múltak napjaim.
Most itt ülök a világ
közepén és nézem,
ahogy egy legény kaszálja
a sárga füvet
aztán egy lány jön be
a kapun, fiatal
és egyenes növésű,
mint a fehér jegenyék.
Hozzám lépnek vagy
távolodnak a fényben s a nevetést
hallom csendülni szép
fogaik közül.
Oh, életem, hogyan is
emlékezhetem a régi napokra
miért is szomjazom a
forrásra, melyet a múltak
rég betemettek? Csönd
van.
Az aranyősz, mintha
megállt volna felettem
harmattal itat és
virággal övezi homlokom.
Kancsó csüng a
karomon, vizet viszek benne
vízszínén a képeddel,
lassan poroszkálok.
Hull a hó és fúj a
szél, lábam előtt árok
be jó volna, ha a
szél szárnyaira venne
még az éjjel,
kedvesem, eljutnék tehozzád
amielőtt meghalok,
eljutnék tehozzád.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése