Mysty Kata - Lombhalál

Mysty Kata

Lombhalál

Az avaron, lábam alatt
"vala hon", s motoz a lét...
Lomb hull, hulla-takaró
virágbeágyazó...

Tövisei kaparják,
nedv nedűvel itatják,
magot bont ásott nyom.
Az alom-lom hallom - rohad,
a rom mélybe vág,

megindul az életár:
halál után élet vár.
Lombok alatt az avaron,
talpam alatt ravatalom.

Le-lenézek, rájuk lépek,
zizegnek a levelek,
rekedt hangú ének zendül,
a szél tánca ettől serdül.

Fel-felnézek, - lombtalanság...
mindenütt nyugtalanság,
Kapuk nyílnak - ég felé...
az ősz hallgat, a tér beszél.

Fel-felnézek, - lombhalál!
Mindenhol nyugtalan ág...
Kaput nyit és hív az ég,
az ősz gondjával be-betér.

Szertenézek, - lombhalál!
Az égi Fél kapuban áll,
az ősz a gondról nem beszél,
minden szár nyugtalan ág.

Kisüt a nap, sápadt kárpit...
vénasszonyt még el-elcsábít.
Ágak lyukas ereszén
fröccsen a fény szerteszét.