Fazekas Miklós
Elmúlás
Hervadó szívemmel az éj sötét, veszett
agarai elől menekülvén
még remény izzik bennem,
elérhetem tán erős, fiatal kezed.
Ember, ne remélj! Élted már a múlt
ködébe vész, s minden ősz
fürt hajadban arról dalol,
utad már így is túl hosszúra nyúlt!
Talán még ég a láng, lehet, még izzik a szív,
de törékeny, fáradt tested szenvedőn
megadja magát, visszafordul
ahhoz, ki élted adta, s most visszahív.
Már megtetted - elmehetsz, a világ elfeled.
Néhány könnycsepp, egy szál virág,
nem hiányzol senkinek, talán csak egy lány
magányos estéken álmodja vissza emlékedet …
agarai elől menekülvén
még remény izzik bennem,
elérhetem tán erős, fiatal kezed.
Ember, ne remélj! Élted már a múlt
ködébe vész, s minden ősz
fürt hajadban arról dalol,
utad már így is túl hosszúra nyúlt!
Talán még ég a láng, lehet, még izzik a szív,
de törékeny, fáradt tested szenvedőn
megadja magát, visszafordul
ahhoz, ki élted adta, s most visszahív.
Már megtetted - elmehetsz, a világ elfeled.
Néhány könnycsepp, egy szál virág,
nem hiányzol senkinek, talán csak egy lány
magányos estéken álmodja vissza emlékedet …
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése