Kandrács Róza - Magamban

Kandrács Róza

Magamban

A folyó partján,
nézem a távoli erdőt.
A fák leveleit enyhe
szél simogatja.
A víz a part homokját ringatja.
Fáradt lábam hűti.
Elmerengek.
Volt szerelmek,
régi találkozások.

Fiatal voltam s merész,
nem tartott vissza
a józan ész.
Bejártuk Tolnát-Baranyát,
éltük a szabadság mámorát.
Ha volt egy rét, kis patak,
vágyunk rögtön ott tapadt.
Öleltünk a természet lágy ölén,
izzott a lég, a mindenség.
Szerettél, s szerettelek,
nem volt kérdés, hogy minek.
Hittük örökké tart a láng,
nem alszik ez az égő vágy.

Álmodok, árnyék kúszik rám,
egy felhő mindent eltakar.
Ömlő eső, az álmokat elmossa.
Az ázott föld illata,
könnyeimet kicsalja.
Elszálltál, mint a fecske
ősszel s oly messzire.
Lesz még tavasz, nyár?
Lesz még folytatás?
Tudom, nincs tovább,
csak az álmodás.