2017. augusztus 23., szerda

.kaktusz - A lélek csendjében



.kaktusz
A lélek csendjében 

Tudod arra gondoltam,
hogy a világ mestere,
mindentudó tanítója az embernek,
akitől, ha nagyon jól figyel
mindent, ami fontos elleshet
a fáktól, a virágoktól,
a tengerektől, a vihartól,
amelyik bármekkora port kever,
úgyis lecsendesedik egyszer,
a mindig megtérő madaraktól,
a víztől, amelyik szenvedve is,
de végül eljut örök hazájába
a végtelen óceánba,
a mértéket ismerő vadállatoktól,
de még az apró kis hangyától is,
a semmivé tűnő felhőktől is,
olyan mester a világ,
mint egy jó tanító,
aki minden titkos tudását,
kincset érő tapasztalását
segítőkészen átadja,
de csak annak, aki figyel rá,
és csak az figyel rá, aki szereti,
talán leginkább a gyerekek,
nekik mondja
a legtöbb igaz meséjét
talán, mert leginkább ők szeretik,
arra figyel az ember szívesen,
akit szeret,
ez nem kötelező tananyag,
csak éppen nélkülözhetetlen
az élhető élethez
annak, aki figyel,
nem csak a világ külsejére,
hanem minden rezdülésére,
annak idővel minden titkát elárul,
de mestere és tanítványa egymásnak
két egymást szerető ember
egyszerre mesterei is,
tanítványai is egymásnak azok,
akik szeretik egymást,
a tudás, amit átadnak
nem tanult tudás,
nem iskolában bebiflázott,
inkább, amit még gyerekként
a világtól szemfülesen ellestek,
mint zsebbe az üveggolyókat
a kezdetektől összegyűjtöttek,
de amit érdektelenség miatt
elrejtettek,
ami ott van elfelejtve az emberben,
ott van a lélek csendjében
várva,
ha egyszer szükség lesz rá,
erre a lenézett gyermeki ismeretre,
akkor talán az egymásnak átadott,
kettő által összegyűjtött tudás,
darabokból összerakott térkép lesz,
ami tájékozódni segít,
ebben a labirintussal teli világban
nem hagy eltévedni.

2009. május 06.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése