Gligorics Teréz
Kár…
Valahol messze.. oly
messze tőlem
egyedül ülsz ott,
lehajtott fővel….
A semmibe nézel…egy
idő után
semmit sem hallasz,
az órát csupán,
s az oly lassan
ketyeg, s mégis úgy rohan…
Az égen egy hulló
csillag átsuhan,
s nem jön már vissza,
a semmibe hullott,
amíg az életből egy
perc kimúlott,
s nem lehet sohasem
pótolni már…
Épp csak egy perc
volt, de kár érte…
kár…
Múlnak a percek, míg
ketyeg az óra,
fáradtan, megtörten
térsz nyugovóra,
S amikor álmod a
legszentebb, legszebb,
ébred a hajnal, s
elviszi messzebb…
Nyújtanád kezed, hogy
érintsed bár,
Tudod csak álom, de
kár érte…
kár…
Hullnak a levelek,
zizegve szállnak,
a fecskék, a vadlibák
már messze járnak…
Dér ül a hajadon, két
szemed fakó,
szívedben fájdalom az
örök lakó…
Egy elveszett percért
könnyeket hullatsz,
s öntözik szívedet,
míg belefulladsz,
a percet siratod, a
mulasztott percet..
Ezredszer kérdezed:
mért nem volt merszed…
S amint a meleghez
közelebb húzódsz,
egy feledett nótát a
semmibe dúdolsz,
s megnyugszol abban,
hogy senki sem vár…
Egy mulasztott perc
volt…de kár érte…
kár…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése