Antalfy István
Nem hiába…
Talán mégsem hiába
éltem,
adtam valamit a
világnak,
talán lehettem egy a
„sokból”
s nem az voltam,
aminek láttak.
A lépcsőn már lefelé
lépek,
még bot nélkül, csak
lelki-bottal,
megmásul bennem ezer
emlék,
és anyám méhéből
hozott dal
Adtam egy életen
keresztül
amit adhattam,
verseimnek
szavát, sorát,
szakaszát, rímét,
miket hittek, vagy el
nem hittek.
Talán mégsem éltem
hiába,
virágport hintettem a
szélbe,
de, mi érdem, nem
érdemem volt,
két ember áldott
öröksége.
Talán nem is hiába
éltem,
valakinek velem volt
terve,
bárha a szél mögöttem
tombol,
hogy nyomomat is
elseperje.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése