Csoóri Sándor
Közel az éghez
Itt a dombok között
még fával fűtenek,
kéken kapaszkodik a
füst magasba
s október göröngyös
egén kicsi apácafelhők
suhannak hazafelé.
E múlt századi tájban
sűrűbben gondolok rád
s magamra is. Órákig
elhallgatom,
micsoda mozarti
lombsusogás sajogtatja szélben a kertet,
pedig már lassan
kopog a dió.
Itt minden közelebb
van: a falevél, a bőröd
s lábad nagyujjához a
forrongó csírák.
Ha földre fekszem,
duhaj vizeket hallok robogni lentről,
mint kocsin vágtázó,
lakodalmi népet.
Elfáradtam talán?
Vagy csupán silányulok
s hátrálok vissza
bimbózó kezdetekhez?
Nem tudok semmit, de
nyakad zsályaillatától
a végtelenséget is
meghittnek érzem.
Ha látnád a tűznyelő
rigót hátrahanyatló fejjel,
mosolyoghatnál rajta:
mit akar ez az őrült?
Csak amit én!
Habzsolni fényt és tízezer napot
s ragyogni még a föld
alól is, mint vándorló gyémánt.
Itt a dombok között
sűrűbben gondolok rád
s magamra is. Itt
kéne még élnem
sokáig, halottaim
lombosodó emlékével és veled,
közel az éghez s a
föld suttogó szájához közel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése