Kondra Katalin
A nyár…
Féktelen berobban.
Földre sújt,
megperzsel.
Eléget, eltemet,
Majd a fagy ébreszt
fel.
Csábít és meggyötör.
Kegyetlen természet.
Neki ez a gyönyör.
Neked az enyészet.
Lázba hoz a bája,
Mert nincsen hibája.
Ő a leggyönyörűbb,
Mindened kívánja.
És mikor szeretnéd,
Búdat felednéd,
Szétömlő aranyát
Vakon követnéd,
Akkor döf hátba:
Zúdít rád hideget,
Meleget. Akkor is
Kínoz még, ha
Helyedet nem leled.
Amikor elillan
Bensődből a vágy,
Tudni fogod, hogy
Véget ért a Nyár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése