Novák László - A Hold vágya

Novák László

A Hold vágya

Évezredeken át,mióta világ a világ,
s választja el nappal az éjszakát
s ahogy örök időtlen körforgásba vág
egy szerelmes szív remél csodát.

Hát hallgasd meg mi játszódhat lelkében,
eszeveszett reménytelen szerelmében,

Melengette érzés, de belül gyáva,
hideg szél futta éjszakákba zavart
boldogság érzése mi neki is járna,
mikor mint forgószél felkapja az avart.

Csak minden estben lesett be ablakon,
ahogy édesdeden aludt napkorong,
de tovább nem lépett őrült vágyakon,
apály dagály hullám mosta partokon.

Várta csak a csodát éjszakákon át,
s féltékenységből elzárta föld elöl,
néha percekre, napkorong sugarát,
sűrűn hangoztatva szerelme tárgyát.

Máskor dagadt büszke lelke az éjjen,
teliholdként ragyogott fenn az égen,
s félve félben, sarlóként visszakozott,
mit reménytelennek tűnt vágya okozott.

Felhőtlen éjszakában a lámpás,
az érzelmekkel teli fehér mágnás,
teli arccal mosolyog ha szeretett,
sarlóként ha szeretetért remegett.

Hangtalan suttogja máig a vágyát,
őrzi minden estben szerelme álmát,
szemlesütve sem meri kimondani,
végtelenség fogja Napot szeretni
.