Szijártó Péter - Estimesém, egyedül

Szijártó Péter

Estimesém, egyedül 

lassú zene szól ma, a rádió ilyen
talán csak elfáradtam...
a szerelem sem múlik, csak pihen
s a hosszú véráramban
nem áramlanak ma fűszerek

lehajtom
az antennáimat, a párna alá dugom
amim csak van, és amim csak tudom
megannyi apró és nagy ismeret
igaz érzések, féltelek titeket!
minden amiben hiszek, hittem
elfér most alatta : saját kezem, verseim, isten
álmot kérek, és ez egyszer üreset
hogy az lehessek benne, amit keresek
csak úgy, nélküled, egyedül
ahogy az élet egy szívből szétterül
erő, és mégis gyenge pillanat
és csend.. (később úgyis neked adom a szavakat)
a sólámpa ég, és egy gyertya
szeretlek még nagyon, mert ha
nem így lenne, eltűnnék e fényben végleg
de nem hiába tanultam imákat érted
oh..pardon

a zenének vége, a rádió hallgat
a fejemen egy égi kéz végigsimogat, most olyan
a hű varázslat megáll, súg valamit, altat
de már nem értem, nem értem pontosan...
elalszom…