Zsitvainé Borsos Irén
Régen történt
Fiatal házas korunkban sokfelé meg
tudtuk osztani a figyelmünket és időnket; család, gyerekek, szülők, házastárs,
munkahely, kert, otthonunk...
Néha azt gondoltuk még több energia kellene, de leginkább azt, hogy több pénz. Néha azt gondoltam, több kéz kellene a munkavégzéshez. Éjt nappá téve építettük, szépítettük házunkat, otthonunkat, ha még volt energiánk; a benti munka után.
Hét végén ugyanez, 24 órában. Úgy éjfél felé, már lassított felvételben mosakodtam, ha még volt melegvíz... Péntek este úgy határoztam, holnap reggel nagymosás lesz! Keverőtárcsás mosógépe volt akkor mindenkinek. A többszöri öblögetést; a vizes padra helyezett gyermek fürdető kád, lavórok, vödrök, műanyag edények szolgálták.
Miklós nyári pizsamája rövid ujjú, rövid nadrágos; a fölső részt már magára vette, de a kis nadrágot nem találta sehol… Addig is fogat mos, - gondolta, amíg végzek a gyerekeknél, talán én tudom a választ… Vajon mi van a fogmosó pohárban? Megfogta, és maga felé dönti, hogy belenézzen… A pohárban lévő víz beömlik a V alakú nyakkivágáson, egyenest a nemi szervére… Kiabálás, szitkozódás töltötte be a házat. Ki volt az a bunkó, aki vizet hagyott a fogmosó pohárban?
Ami ezután jött, azt csak később mondta. A fogkrém nem habzott, ocsmány szappan íze volt… Amikor meglátta a Neogranormon feliratot földhöz vágta mérgében. Az volt a legkisebb gyerek popsi-kenőcse.
Reggel hiába keltem korán, hogy a nagymosást végrehajtsam. Nem jutottam ötről a hatra, a család minden tagja kitalált nekem újabb és újabb feladatokat… Már teregetnem kellene, - gondoltam - de még el sem kezdtem a mosást! Rohanva száguldottam a fürdőszobába. Az ajtónál megcsúsztam a kövön, magammal sodorva rengeteg műanyag edényt, óriási csörömpöléssel…
Fenékre esve terpeszben landoltam a helyiség túlsó végén, s lábam között a mosdókagyló fajanszlábazata álldogál…
Az ijedtségen kívül úgy tűnik, nem történt bajom, de vajon minden tagom ép? Mi történt? Jól vagy? – kérdi Miklós az ajtóból. De csak a hátam látja, amint ülök a földön, lehajtott fejjel…
Hónom alatt megfogva, próbál felemelni, de nem tud.
Még egyszer nekiveselkedik, de hiába, ő is elcsúszik. Kitört belőlem a nevetés.
Ülünk a földön, vizes ruhában, és nevetünk…
Az ajtó felől, gyermekeink szemlélői balgaságainknak…
Néha azt gondoltuk még több energia kellene, de leginkább azt, hogy több pénz. Néha azt gondoltam, több kéz kellene a munkavégzéshez. Éjt nappá téve építettük, szépítettük házunkat, otthonunkat, ha még volt energiánk; a benti munka után.
Hét végén ugyanez, 24 órában. Úgy éjfél felé, már lassított felvételben mosakodtam, ha még volt melegvíz... Péntek este úgy határoztam, holnap reggel nagymosás lesz! Keverőtárcsás mosógépe volt akkor mindenkinek. A többszöri öblögetést; a vizes padra helyezett gyermek fürdető kád, lavórok, vödrök, műanyag edények szolgálták.
Miklós nyári pizsamája rövid ujjú, rövid nadrágos; a fölső részt már magára vette, de a kis nadrágot nem találta sehol… Addig is fogat mos, - gondolta, amíg végzek a gyerekeknél, talán én tudom a választ… Vajon mi van a fogmosó pohárban? Megfogta, és maga felé dönti, hogy belenézzen… A pohárban lévő víz beömlik a V alakú nyakkivágáson, egyenest a nemi szervére… Kiabálás, szitkozódás töltötte be a házat. Ki volt az a bunkó, aki vizet hagyott a fogmosó pohárban?
Ami ezután jött, azt csak később mondta. A fogkrém nem habzott, ocsmány szappan íze volt… Amikor meglátta a Neogranormon feliratot földhöz vágta mérgében. Az volt a legkisebb gyerek popsi-kenőcse.
Reggel hiába keltem korán, hogy a nagymosást végrehajtsam. Nem jutottam ötről a hatra, a család minden tagja kitalált nekem újabb és újabb feladatokat… Már teregetnem kellene, - gondoltam - de még el sem kezdtem a mosást! Rohanva száguldottam a fürdőszobába. Az ajtónál megcsúsztam a kövön, magammal sodorva rengeteg műanyag edényt, óriási csörömpöléssel…
Fenékre esve terpeszben landoltam a helyiség túlsó végén, s lábam között a mosdókagyló fajanszlábazata álldogál…
Az ijedtségen kívül úgy tűnik, nem történt bajom, de vajon minden tagom ép? Mi történt? Jól vagy? – kérdi Miklós az ajtóból. De csak a hátam látja, amint ülök a földön, lehajtott fejjel…
Hónom alatt megfogva, próbál felemelni, de nem tud.
Még egyszer nekiveselkedik, de hiába, ő is elcsúszik. Kitört belőlem a nevetés.
Ülünk a földön, vizes ruhában, és nevetünk…
Az ajtó felől, gyermekeink szemlélői balgaságainknak…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése