Kányádi Sándor
Tél derekán
Összenőtt a föld az
éggel,
Csupa fehér, csupa
szürke.
Ég és föld közt
oszlopokként
feszül a kémények
füstje.
Farkasordító hideg
van.
Csattog a fagy, mint
a fejsze.
Kibújni a jó melegből
kinek volna kedve,
mersze?
Szégyen volna
mégis-mégis
egész nap bent
rostokolni:
mire való a csizma
meg az a sok meleg
holmi?
Lám a varjú milyen
bátor,
se csizmája, se
bundája,
mégis kiült károgni a
fehér lombú diófára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése