Nagy Csaba /Gyémánt/ - Az idő nem áll; - Olvad

Nagy Csaba /Gyémánt/

Az idő nem áll

Ürült minden pohár
s az éjfélutáni lehajtott fej
némultan állt időtlenné lett
pillanata mögött.

Pár szóval többet
vethetett volna az újévi szél.
De csak az ár jött
s a medrek mélyén
megmozdultak a láztól égő kövek.

Fülében még
a múlt év csengettyű hangja él.

*

Olvad

Tavaszt súgtál, s már kora reggeltől
fényt lehelt
a januári fellegtelen ég,
s illatot tépett
a színtelen rétről a télnevű enyhe szél.

Olvad. Kezembe adott szavad éget,
ma lázban élek,
holnap
ígért fényed karol ölébe,
s egy éj,
egy örökké
várt éj jön majd, miről rég meséltél.