Nagy Horváth Ilona
Január
Nyugtalan álom után
míg illatod őrzi a párna,
számra lopódzik a
csókod hajnali albaruhás csend
kúszik az elpihenő éj
mély feketéje nyomába.
Sorsa hagyott fáradt
isten pihen két szeme zárva,
éteri lény, kit a
fény hűs kék tenyerén bűvös-szép
lázzal igézett, lásd,
nem szól már más, csak a hárfa.
Hívna a vágy, ide
vonz, lágy pillanat illan az órán,
alkonyi csillag ölén
úgy dúdol a ritka remény,
mint ahogyan friss hó
hull loppal a lusta világra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése