Nosztromosz - Karcos akkordok ...

Nosztromosz

Karcos akkordok …

Halkan dúdolok egy szomorú dallamot,
miközben lépteim dobbanását számolom.
Hangok, hangok… karcos akkordok.
Miről szóltok, miről mesél dalotok?
Mulandó minden, akár egy ajkat elhagyó sóhaj,
nincs örök szépség, élet, hisz mind magában hordozza a véget.
Vagyunk, létezünk egy csöppnyi percként az Idő tengerén,
aztán jön egy hullám… és minden véget ér.
Akkor hát miért féljem az Idő vaskezét?
Miért kérjem hogy "ne múlj még"… hisz ez az élet rendje, nem?
Nem kell félni, csak élni, érezni és a tengeren biztos kézzel irányítani
azt ami a miénk, az egyetlen hajót mi a végtelen vége felé repít… az életünk.

Halkan dúdolok egy mosolygós, mégis szomorú dallamot,
miközben lépteim dobbanását számolom… Ó, ezek a csodás hangok!
A szél sikolya, a levelek ropogása, egy távoli harang szólama,
az ég dühöngő moraja, szívem halk ritmusa… mind mesél.
Súgjátok csak a titkokat, én majd sétám közben felbontom a szálakat,
és egyszer… egyszer majd a halálom előtt, visszasúgom a válaszokat.
Jó volt élni?
De jó ám… csak néha véresre haraptam a szám.