Tompa Mihály - Kikeletkor.

Tompa Mihály

Kikeletkor.

Szellő támad délről s fujdogál melegen,  
Olvasztja a jeget a büszke bérceken,  
Üdül a föld, arcán mosoly kezd látszani, 
  Szegény rabnak végre tágulnak láncai.

De még se higy vakon, mert az idő csalárd! 
  Még zúz, jég fedheti az ébredő határt,  
A tél boszút állhat a füvön, levelen, 
  Mely bizván, legelsőbb, földön, fán megjelen.

Már is kél a vihar ... nem vihar az, mely kél ...  
Sötét bár, nem felhő, - zugó bár, de nem szél!  
Baljós, félemletes, küldött holló-csoport,  
Mit érez ...? merre tart ...? és hol fog ülni tort ...?!