Nagy István Attila
Halk zene szól
Mentem, jöttem.
Ködös utak mögöttem,
feloldható félelmek, bánatok,
lélek alatti titkos járatok.
Bőrünkön a remény kivirágzik,
egyszer eljutunk a közös vágyig.
Falak négyszögében lenyelt sóhajunk,
ezek ketten itt mi vagyunk,
ujjad begye még nem parázslik,
s így marad már az eltékozolt halálig.
Az életemet régen elvesztettem,
sötét felhők riadnak felettem,
jajszót kiabál
a tüskékre hulló jégszilánk,
ki lát meg ebben a ködben, ki lát?
Ezek ketten itt mi vagyunk,
beosztva az éjszakánk, a nappalunk,
halk zene szól a bőröd alól,
rád hajolok,
hogy egészen el ne vesszek.
Ködös utak mögöttem,
feloldható félelmek, bánatok,
lélek alatti titkos járatok.
Bőrünkön a remény kivirágzik,
egyszer eljutunk a közös vágyig.
Falak négyszögében lenyelt sóhajunk,
ezek ketten itt mi vagyunk,
ujjad begye még nem parázslik,
s így marad már az eltékozolt halálig.
Az életemet régen elvesztettem,
sötét felhők riadnak felettem,
jajszót kiabál
a tüskékre hulló jégszilánk,
ki lát meg ebben a ködben, ki lát?
Ezek ketten itt mi vagyunk,
beosztva az éjszakánk, a nappalunk,
halk zene szól a bőröd alól,
rád hajolok,
hogy egészen el ne vesszek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése