Hollósy Tóth Klára
A lánglelkű élet
Most kölcsönzik
lelkünkbe át
lényüket a rétek,
illatfelhők
hömpölyögnek
szíveinkig érnek.
Vörös lován vágtat a
nyár
a lánglelkű élet,
szomjazó kis
virágkelyhek
csendben inni kérnek.
Forrás csobog, vigasz
talán
a tikkadt vidéknek,
kik szomjazva
ájuldoznak,
hozzá mégse férnek.
Fényözönök
fényközökön
az örömet hozza,
mért ütemű
összhangzattan
egyre visszhangozza.
Akkordokon vibrál a
lét,
mintha ránk figyelne,
káprázaton csügg fenn
az ég
fényarany szerelme.
Égre rajzolt
tűzgömb-csodák
sok éteri fáklya,
tündökölve
részegítnek
szépségük csodálva.
Szomjazik az egész
világ,
az izzás most sem
tétlen,
vakít a nap, a
lángsugár,
a nap királyi
székben.
Lobog a nyár, ragyog
némán,
feszül az ég kéken,
buja lombok
ernyedetten
szomjaznak a légben.
Most kölcsönzik
lelkünkbe át
lényüket a rétek,
illatfelhők
hömpölyögnek,
s szíveinkig érnek.
http://www.youtube.com/watch?v=4uveVVGlvro
VálaszTörlés