Fekete István - Március /részlet/

Fekete István

Március (részlet)

http://youtu.be/TsAUr8OD9g4 

http://youtu.be/_wwIh4yqdw8 

Valamire felébredtem. Kiáltott valaki?

Csend volt. A szomszéd faluban hajnalra harangoztak…

A világosság nőtt. A szobából kihessegette a sötétséget, szememből az álmot, s ekkor vidáman kiáltott a feketerigó. Erre ébredtem fel!
A rigót nyáron nem látom kertünkben, de mikor lehullanak a levelek, megjön és tavaszig itt marad. Fészket azonban nálunk nem rak. Nem messze van a nagy park, költeni oda megy. De ilyenkor még itt van. Végigszalad a bokrok alatt, hol megszáradtak már a hótól megnyomott levelek, és bekiált az ablakon, hogy ébredjek fel, mert ő most boldog, és hogy alhatik ilyenkor valaki, amikor az egész kerten, erdőn, mezőn és az ő kis rigószívében elkezd dobogni a Tavasz.

Nem is alszom. Dehogy alszom, csak fekszem bágyadt vidámsággal, és várom, hogy újra kiáltson a rigó. Ő azonban elhallgatott, és helyette megszólal egy cinege…

Kicsit ér…, kicsit ér…!

A hangján azonban érzik, hogy ezt nem komolyan mondja, csak úgy kiabál összevissza, tavaszos jókedvvel, mert elmúlt immár a tél, s ilyenkor igazán mindegy, hogy mit kiabál az ember. Akinek füle van, úgyis megérti, mi van a rigófütty és a cinegenóta mögött.

Én megértem!

Felugrom, mint ahogy a vakációs diák ugrik ki ágyából, és teszek-veszek értelmetlen összevisszaságban. Kezembe veszem a borotvát, pedig még be sem szappanoztam magam… Sietek, mintha elkésnék valahonnan, és amikor készen vagyok, előveszem öreg tarisznyámat. Megnézem mennyi patron maradt a télről és van-e közte 12-es seréttel töltött.

Van! Nem sok, de van. Arra elég, hogy estére gond nélkül akasszam nyakamba öreg mordályomat, ha jönne az üzenet, hogy menjek, mert megérkeztek a – szalonkák…

Hát erről van szó!

Az üzenet azonban késett. Érthetetlen! Hát minden évben nehezebben jönnek meg a madárkák?

Egészen azonban mégse maradhattak el, mert egyik reggel megjött a hír:

Itt vannak! Itt bizony.

Mentünk. Az erdő alig nőtt tavaly óta. Az öreg kakas itt gallyaz fel mellettem, és úgy hangoskodik, mint aki tudja, hogy nem érheti baleset. Egy pintyőke is abba a bokorba száll, ahova tavaly szokott: egy denevér is átlibeg a fejem felett. Ez is biztos a tavalyi. Aztán jön nagy zúgással egy bogár, épp úgy, mint tavaly, és amikor felnézek az éger: ott pislog ám vacsoraváró vidámsággal az esti csillag.

No, hála Istennek: együtt vagyunk!

…