Csitáry-Hock Tamás
Az életet …
Szakadó eső, köd,
napsütés, tomboló orkán, szelíd tavasz, perzselő nyár, tarka ősz, zöldellő
erdő, azúrkék óceán... Nem látod, nem tudod. Mert háttal ülsz. Háttal az
ablaknak. Amin túl ott a világ. Szakadó esővel, köddel, napsütéssel, tavasszal,
ősszel, tóval, óceánnal... annyi mindennel. De te nem fordulsz meg. Nem
fordulsz meg, mert félsz. Félsz attól, hogy a látvány magával ragad, és netán
majd ki akarsz lépni az ajtón. Ezért inkább háttal ülsz, és azt hazudod
magadnak, hogy szebb az, amit magad előtt látsz, mint ami mögötted van. És
hazudod tovább az életet.
*
A Napfényt is sötét,
hideg napokon tudjuk igazán értékelni. A közelséget is akkor értékeled, ha már
volt távol is. És a jelenléte is akkor válik igazi értékké, ha már egyszer is
hiányzott. Minden jót a rossz ismeretében értékelünk. Minden a rossztól válik
jóvá.
*
A sötét lélek-felhők
felett is ott ragyog egy Nap, a Szíved, amely képes rá, hogy a lélek
viharfelhőit felszaggassa, képes arra, hogy ismét ragyogjon arra, akit
szeretsz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése