Serfőző Attila
Ablakomnál
Az éj szertepattant
álmait szedegetem,
majd a csendet bírom
vallomásra,
hisz’ nehéz viharok
vernek engem,
súlyos az
idők-múlása.
Görbe ágyak melegébe
simul a Világ,
menny és a pokol egy
emeleten,
a recsegő kezdet
füstölt sorsot rág,
suttog a hamis
végtelen.
Mindkét oldalon
ugyanaz szorongat,
egy üstökömön átcsapó
félelem,
egymásba rajzolódó
hétköznap
lesz majd a keresztem
(...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése