Kamarás Klára - Holdezüst romantika

Kamarás Klára

Holdezüst romantika

Ezüstös fény hull most a házra,
beles a hold az ablakon,
és holdezüstre festi lágyan
a hajam, a karom ... a vállam...
S az ágyon , nyáréji melegben
ezüstfénytől ragyog a testem.

Most így, csak így érints te drága
és bársony legyen minden szép szavad,
hisz ez varázslat, ez a hold varázsa,
megtörni hangos szóval nem szabad.
Ó simogass! Én mindig arra vágytam,
hogy simogass, ahogy a holdsugár...

Hát nem tudtad, hogy régen erre vár
a hajam...és a karom...és a vállam...
És csókolj úgy, mint senki mást
és csókolj úgy, mint a mesékben
mintha azt hinnéd, nem szabad,
és én kérlelnélek, hogy... miért nem?

És csókolj vadul és mohón,
hiszen lobogó tűzzé váltam
csókkal boríts, ahol csak érsz
ezüst nyakam... ezüst hajam...
a karom és ezüstös vállam...

Elbújt a hold.
Elönti a szobát a lüktető sötét..
Ne sajnáld az eltűnt ezüstcsodát:
Majd kárpótollak mindezért.