Nagy Bandó András
Van egy alapigazság:
ha visszafelé nézünk, megérthetjük az életünket, de még haldokolva is előre
kell néznünk ahhoz, hogy leéljük.
*
Föl-fölvillan előttem
egy hajdani, végül megíratlan kisregény ötletem. A címe is ez lett volna: A
boríték. A lezárt boríték, amelyet mindenki megkap születése percében. A
borítékba csupán egy dátum, a címzett halálának az időpontja. Bárki dönthet
úgy, hogy fölbontja, de akár úgy is, hogy lezárva hagyja. A halál dátuma ott
van, adott, ha kibontja, ha nem. Persze, foglalkoztathatja, izgathatja, ám
ahhoz, hogy fölbontsa, vagy van bátorsága, vagy nincs. Ez csupán a történet
egyik oldala. A másik, és valójában ez még inkább foglalkoztatott, hogyan
viselkednénk, hogy osztanánk be kapott időnket, ha megtudnánk, hogy egy
bizonyos napon, egy nem is túl távoli időpontban véget ér az életünk. Vajon
többet préselnénk-e ki magunkból, aktívabbakká válnánk-e? Jobban
megbecsülnénk-e a nekünk maradt órákat, napokat, éveket?
https://m.youtube.com/watch?v=CsbSsc0OMTI
VálaszTörlés