Maczkó Edit - Kőbevésett szeretet

Maczkó Edit

Kőbevésett szeretet

Nem is rég volt talán éppen
harminc éve, hogy a réten
futott, játszott cseperedett,
cserfeskedett és nevetett.

Csillag szempár rám ragyogott.
Kócos hajába szél kapott.
Futott ,játszott és nevetett
áradt belőle a szeretet.

Rám-rám nézett, s szeme lángja,
ajka édes mosolygása,
éltetett és reményt keltett,
Isteni ajándék: gyermek

De jó, hogy ő megszületett,
karocskája ölelgetett,
fonta kezét a nyakamba
arcomat Nap simogatta.

Bár már felnőtt, most is látom,
éjszakánként úgy dajkálom.
Gyermek marad, mindig gyermek,
míg szívem kővé nem dermed.

Istennek köszönöm, hála!
Ő nekem világok világa.
Vénülő kezemmel dédelgetem,
soha sorsára nem engedem.

Óvom széltől, zúgó ártól,
szenvedésnek viharától,
betakarom szeretettel,
Isteneke... Te se engedd el!