Radnai István - Romantikára vágyva

Radnai István

Romantikára vágyva

felhők mögé szédült a hold
függönyt vontak a szép szavak elé
csattogó csalogánydalt nem csatolt
a képzelethez a csend viharok előtt
kárpitot hasít a villámfény mondanám
a május színpadán a jég kopog
rázza a szél a redőnyt s az ablakot
majd remegő kézzel a tetőn kapaszkodik
cserepek indulnak meg pengésünk
s a sűrű csattanások nem a xilofont
idézik rézsütt vagy tótágast a gerendák
a fákról egy irgalmatlan kéz gallyat
vagy ágakat tör mint őrült lány szerelmesen
fák törzsébe kapaszkodik lerántja
magával a szakadékba amit megnyit a képzelet
hová lett a langyos tegnapi este andalgásra
csábító madárdal s nem kíván jó éjt az illat
lerázza minden fa szűz virága szirmait éjfél-
kor heves nászra készülő menyasszony
sarokba bújt kuvasz nyüszíti túl az orkánt
kinek jut eszébe ilyenkor polgári köntös
vagy reneszánsz selyembársony
kemény arcok szegülnek a szélnek
szembefúj minden sarkon amíg boldogtalan
megkésve hazaérsz s ázott-tépett ruhádat
levetnéd sebesen hisz reszketsz
felhők mögé szédül a hold s nem szelídül
a természet foghíjas szájjal káromkodik