Nagy István Attila
A felhők
Nézem a kisfiút,
tenyerével
a messzi égbe bámul,
vagy talán nem is a felhőkben
sétál, hanem a múltban kutat
valami elérhető vágy után.
A kisfiú befelé figyel,
hallgatózik, kifutott valaki
az ég peremére, hangosan dörömböl,
de senki sem nyit ajtót.
De ki is válaszolna?
Nincs a múltban senki,
elköltöztek a madarak is,
nincs csak a növekvő magány,
amely a felhőket az égre
borította.
a messzi égbe bámul,
vagy talán nem is a felhőkben
sétál, hanem a múltban kutat
valami elérhető vágy után.
A kisfiú befelé figyel,
hallgatózik, kifutott valaki
az ég peremére, hangosan dörömböl,
de senki sem nyit ajtót.
De ki is válaszolna?
Nincs a múltban senki,
elköltöztek a madarak is,
nincs csak a növekvő magány,
amely a felhőket az égre
borította.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése