Pataki Glica - Nem halkuló fények

Pataki Glica

Nem halkuló fények

Fény akarata nélkül, újra születni nem lehet,
Nélküle nem érkezik meg a tündöklő kikelet.
Életem során egyszer jártam az ördög pitvarán,
Szívemet szorította a félelem, egy téli éjszakán.

A fekete démonok nyelték be az eget, s a földet,
Óráknak tűntek az elveszett, bizonytalan percek.
A hangomtól is remegtem, hiszen szemközt jött,
S fogalmam sem volt, hogy merre is tart az előre.

A vaksi sötétben, lebegtem ártatlan gondolatként,
Azon tűnődtem: az éji kupoláról ki lopta le a fényt?
A kezeimet sem láttam, s a térben hiába kutattam,
A látatlan újaim közül, fekete percek alá hullottak.

Emlékeimben a nyár, tavasz színes gondolatai is,
Fájdalmasan összekavarodó, fekete színbe váltak.
Elveszett fagyos tél, hópihék kristály csillogása,
Az őszi varázslatos napoknak, vörösbe fordulása.

Hiába kiáltottam föl, a riadt hang, zöngétlen néma,
Hazafelé vezető úton, egy lélek sem bolyongott arra.
Minden úgy tűnt, hogy a pokoli démonok győznek,
Magába ölel a vad őrület, szolgaként kövessem őket!

Ah’ meg történt a csoda, egy fehér Angyal alá szállott,
S két kezével, a nem halkuló fényeket, nékem nyújtotta:
„Holnap itt a Szent este, Szeretet nyíljon a szívekben,”
Oldalt tekintve a fényben megláttam Jézust a Kereszten.

Segítő Angyalom tovalibbent a rettegett éjszakában,
Csillogó szépséges uszálya dallamot zizegett utána.
Imádságban kértem: ”Adj Uram erőt, hogy ne féljek!”
Mintha szívemet érintette volna, elhamvadt a félelem.

Ismét fel támadott a szellő, rozmaring illatot hozott,
Hegyek öléből egy tárogató, sirató dallamait hallom.
Éjfélkor egymást követően ragyogtak le a csillagok,
A Holdvilág is visszakerült az Őt megillető helyére.

A falunak tornyát látva, mondok egy: „Mi Atyánkat”
Biztosan tudom, hogy soha nem feledem ezt a napot!
Üzenetet hoztam emberek:” Ez így tovább nem mehet,
Tanuljuk meg újra, mit is jelent az önzetlen Szeretet!”