Szilágyi Ferenc /Hubart/ - Kezek játéka

Szilágyi Ferenc /Hubart/

Kezek játéka

Te akartad? Vagy tán a véletlen,
hogy titkon a kezedhez érhettem?
Talán a sors játszott csupán
merészen, kedvesen, sután.
Fel sem mérve, hogy vétkezem,
önálló életre kélt kezem.
Nem érdekelve, hogy látja más,
hogy egyszeri, vagy lesz majd folytatás,
hogy amit tesz most, tán tilos,
és leírva pirul a papiros.
Mert olyan volt tenyérben a tenyér,
mint éhes rabnak a falat kenyér.
Mohó szájként a kis kezed,
érintésemre éhezett.
Gyöngéden nyílt fogásra kacsód,
mint lágyan omlik a puha csók.
Bütykös, kemény férfiujjam
azt várta csak, hogy belefúrjam,
és ott, izgalmas forró nászba
fonódtak ujjaink egymásba.
Majd újra nyíltak, és újra zártak,
újfent ujjongva a vártnak,
mint két őrülten epedő,
világ-szétválasztotta szerető,
ki végre egymásra talál,
mielőtt lesújt a halál
kegyetlen, durva, csontos ökle,
s bilincsbe ver majd mindörökre.