Millei Lajos
Kéz a kézben
mindörökké
Cammogó idővel sózom meg
szívemet,
ha feltűnik arcod hamvas porcelánja,
száradó emléket zsolozsmázva temet
az egykori vágyam felnőtt unokája.
Sorskorbács szaggatja simogató kezem,
szorítja torkunkat a sok "adok-kapok",
mégis virág nyílik, hogyha emlékezem,
s úgy megyek el tőled, hogy Veled maradok.
Ott leszek reggel, ha vajazod kenyered,
én leszek az íz a gőzölgő teádban,
s ha fohászra készül lemondó tenyered,
akarat leszek halk, suttogó imádban.
Ha tükörbe nézel, én nézek majd vissza,
velem kél hajnalod, s fekszik el az ested,
zsebkendőd leszek, mely vágykönnyed felissza,
balzsamos lelkemmel cirógatom tested.
Ha száz változásvihar cibálja hajad,
s ezer elválásköd tornyosul is reánk,
lélekhidunk íve törhetetlen marad,
míg közös gyökérből sarjad szerelemfánk.
ha feltűnik arcod hamvas porcelánja,
száradó emléket zsolozsmázva temet
az egykori vágyam felnőtt unokája.
Sorskorbács szaggatja simogató kezem,
szorítja torkunkat a sok "adok-kapok",
mégis virág nyílik, hogyha emlékezem,
s úgy megyek el tőled, hogy Veled maradok.
Ott leszek reggel, ha vajazod kenyered,
én leszek az íz a gőzölgő teádban,
s ha fohászra készül lemondó tenyered,
akarat leszek halk, suttogó imádban.
Ha tükörbe nézel, én nézek majd vissza,
velem kél hajnalod, s fekszik el az ested,
zsebkendőd leszek, mely vágykönnyed felissza,
balzsamos lelkemmel cirógatom tested.
Ha száz változásvihar cibálja hajad,
s ezer elválásköd tornyosul is reánk,
lélekhidunk íve törhetetlen marad,
míg közös gyökérből sarjad szerelemfánk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése